Sok szeretettel várunk Titeket május 30-án 9-12 h között a Bazsalikomos kert gyereknapi rendezvényére, mely ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A program alatt Dr. Fischer László fog saját novellás- és verses könyveiből felolvasni, a hangulatos zenéről Dóbiás Péter gondoskodik. Az esemény a Bazsalikomos kert Workshop teremben kerül megrendezésre.
Az előadókról…
Dr. Fischer László
,,Mottóm: „A gyerekeknek úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak kicsit jobban.” (Csukás István)
Több évtizede dolgozom Kecskeméten házi gyermekorvosként. Ebben a városban kezdtem orvosi pályámat, s most mint nyugdíjas doktor bácsi fokozatosan át fogom adni körzetemet Nóra lányomnak, aki szintén ezt a ragyogó hivatást választotta. Tizenöt éve írok felnőtteknek szóló verset, novellát. Több verses- és novellás kötetem jelent meg. Az utóbbi években vers- és meseíróként a kisgyermekek, a kisiskolás korúak és természetesen szüleik, nagyszüleik felé fordultam. Öt gyermekverses-könyvet és két mesekönyvet írtam. Kicsinyeknek rövid, találós versikékkel két fejlesztőfüzet is kikerült kezem alól. Dóbiás Péter tanár úr néhány felnőtteknek szóló versemet is megzenésítette, amit a Katona József Könyvtárban adott elő kis zenekarával. Gyermekverseim zenés változatának is nagy sikere volt a Juhar utcai Iskola tanulói között. Fontos számomra, hogy a betegségmegelőzés és a testi gyógyítás mellett pácienseim lelki egyensúlyát is támogassam. Pszichológiai képzettségem okán relaxációval is foglalkozom. Felnőtteket és gyermekeket lélektani konzultációval, rövid pszichoterápiás módszerrel igyekszem segíteni.”
Dóbiás Péter
,,35 éve járom az iskolákat: Mesélő dallamok c. rendhagyó énekórákkal, ahol megzenésített versek, karácsonyi ,farsangi műsorok, év végi táncos előadások szólnak különféle hangszerösszeállításban. Ebben az évben Ludas Matyi előadás, József Attila versek és Magyar dalok és táncok c. műsor került előadásra.Mivel zeneszerző is vagyok, saját feldolgozásokat is készítek. Nemrég Csajkovszkij: Diótörő és Dukas: A bűvészinas c. darabját is eljátszottuk. Az utolsó 5 évben már óvodákba is elmegyünk muzsikálni. Tavasszal a József Attila műsorban
egy 2 lábon járó “medvét” is megtáncoltattam, aki az unokám volt.”