top of page
Keresés

Így készítsd a Chai lattét!

Frissítve: 2021. márc. 26.

Mivel többen is kérdeztétek, hogy lesz a legfinomabb a chai latte, gondoltam leírom én hogyan szoktam elkészíteni.


A mi Chai keverékünket a fekete tea, a fahéj, a gyömbér, a kardamom, a szegfűszeg, a csillagánizs és a narancshéj találkozása teszi ünnepivé. Engem a chai teljesen átmelegít, jobb kedvem lesz tőle, szerintem igazi napindító finomság. Na és persze az ünnepi készülődést sem tudom nélküle elképzelni, hát még azt a pár napot, amikor ráérősen kortyolgathatom majd, mézeskalácsot mártogatva bele…

A klasszikus (2 adag)

Egy kisebb fazékba öntök 0,5 l tejet, beleteszek 2 evőkanál chai keveréket, és közepes hőfokon főzni kezdem. Amikor felforrt, leveszem a tűzhelyről és még benne hagyom kb. 5 percig a teakeveréket. Ezután leszűröm, mézzel ízesítem, és őrölt fahéjat szórok a tetejére.


Mint a kávét…

Ebben az esetben először koncentrátumot készítek a teából. 0,5 dl 90-95 fokos vízzel leöntök 2 teáskanál teakeveréket, lefedem, és hagyom 4-5 percig állni. Leszűröm, majd 1 teáskanál mézet keverek hozzá, végül hozzáöntöm 2 dl felhabosított tejhez.


Én egyébként tej nélkül, teaként is nagyon szeretem:

2 dl 90-95 fokos vízzel leöntök 2 teáskanál teakeveréket, lefedem a bögre tetejét (mert az isteni illatok így a bögrében maradnak) és hagyom 4-5 percig állni. Leszűröm, 1 teáskanál mézzel és egy fél narancs vagy mandarin frissen facsart levével ízesítem. És ami nálam nem hiányozhat belőle: 1-2 csepp bio narancs illóolaj (én a Panarom bio édesnarancs illóolajat szeretem a legjobban). Az egyszer leforrázott teakeveréket nyugodtan újra használhatjátok akár 3-4 alkalommal. 




869 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page